Receptjeim

Sziasztok!


Szeretném veletek megosztani, a kedvenc süteményeinket, és finom próbálkozásaimat.
Köszönöm a sok-sok biztatást. 
Létre jött ez az oldal is. 



Mostanában nem sűrűn sütők, de ha igen akkor mindig valami különlegeset.
Ezt még Ritàm 7. Születésnapjára készítettem.
Azt mondanám nem nehéz megcsinálni de nagyon idő igényes. 
Ez volt az első ilyen próbálkozásom. :-) 







hozzávalók / 12 adag


A piskótákhoz

  • 12 db tojás
  • 12 csapott ek finomliszt
  • 3 kávéskanál ételfesték (színenként, piros, kék, zöld, lila, narancs és citromsárga ételszínező gél)
  • 12 ek cukor

A krémhez

Elkészítése
  1. Piskóta: 12 tojásfehérjét habbá verjük egy csipet sóval. Majd a 12 tojássárgáját 12 kanál kristálycukorral habbá verjük, és hozzáadunk 12 kanál lisztet, majd óvatosan hozzáadjuk a habbá vert fehérjét. 6 részre osztjuk, és végül a színezőt hozzá keverjük amíg el nem érjük a tetszés szerinti színt. Én az étel festék gélt ajànlom , mert az nagyon jól színez, és nagyon gazdaságos. Utána olvastam és màr otthon is lehet kapni.
  2. Kivajazott-lisztezett tortaformába öntjük és megsütjük. Így sütjük ki a piskótákat , szín szerint. Én vettem 6 db alufólia tàlat , abba sütöttem ki gyors és egyszerű. Ja és amikor kikevertem a tésztàt megmértem és utánna osztottam 6 részre, így biztos egyforma vastagságu lesz.
  3. Ha megsültek a piskóták, hagyjuk kihűlniőket, és közben elkészítjük a krémet.
  4. A fehér csokoládét gőz fölött megolvasztjuk, langyosan a mascarpone sajthoz keverjük.
  5. A Hulalát a habfixálókkal kemény habbá verjük, és óvatosan összekeverjük a csokis-mascarponéval.
  6. Végül a piskótákat tetszés szerint sorakoztatva megkenjük a krémmel.
  7. A külsejére tegyünk félre a krémből, és vonjuk be vele a tortàt.
Jó sütőgetést mindenkinek. :-)



Méteres Kalács


Egy itteni esküvőn ettem ilyen méteres kalácsot először.
Mondanom sem kell, nagyon finom volt.
Az igazi méteres kalács pudinggal készül. és csokimáz van a tetején.
Én úgy készítem, hogy a krém egy egyszerű főzött krém, és a tetejét nem öntöm le csokival. A gyerek így szeretik. Igaz a nagy fiam azt mondta legközelebb mégiscsak öntsem le. Ilyen az amikor 3 gyermek van a családban. :-) 
Én ezt a hosszú kalácsot két adagból készítettem. 
Írom a receptet. 

A tésztához:
20 dkg kristálycukor
6 tojás
1,5 dl langyos víz
1,5 dl étolaj
38 dkg liszt
1,5 cs sütőpor
késhegynyi szódabikarbóna
2 ek kakaópor

Főzött krémhez

4 dl tej
5 evőkanál liszt
25 dkg margarin
20 dkg cukor

Elkészítése


  1. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A sárgáját elkeverjük a cukorral, az étolajjal, és a langyos vízzel, majd hozzáadjuk a liszttel elkevert sütőport és szódabikarbónát, végül óvatosan hozzákeverjük a tojások felvert fehérjét is.
  2. A tésztát két részre osztjuk és az egyik felébe keverünk még 2 evőkanál cukrozatlan kakaóport is.
  3. A fehér és a barna tésztákat két margarinnal kikent és liszttel megszórt őzgerincformába öntjük, majd 170 fokon tűpróbáig sütjük.
  4. Ha megsült, kiborítjuk őket egy konyharuhára, és teljesen kihűtjük
Közben elkészítem a krémet.

A cukrot a margarinnal, habosra keverem, és félre teszem.
A lisztet elkeverem a tejben csomómentesre, és felfőzöm.
Amikor kihűlt hozzákeverem a habos margarint, és készen is van a krém. 

A kakaós és a fehér tésztát szeletekre vágjuk, majd felváltva megtöltjük őket a krémmel.


Pár órára hideg helyre teszem, és ha kihűlt felvágom átlósan.
Nagyon finom, próbáljátok ki. 







Francia Krémes



Otthon is nagyon szerettük a Francia krémest. 
Ha szerettünk volna enni, elmentünk a közeli cukiba és ettünk egyet, soha nem jutott volna eszembe, hogy én  nekikezdjek krémest sütögetni. 
Itt azért teljesen más a helyzet, hogy is kezdjem, itt nincsenek cukrászdák, ahova az ember bemegy kér egy finom sütit, iszik egy jó kávét mellé, és egy jót beszélget. Igaz van a városban egy hely ahol lehet sütit kapni.
És minden áruházban van külön süteményes rész, ahol finomabbnál finomabb sütik vannak. 



Na de krémes??? Az nincsen.
és az itteni sütik teljesen más ízűek, és nagyon-nagyon édesek. 
Én amit szeretek az a karamell minden mennyiségben, ez a gyengém. 
Itt mindenhol, és mindenben talál az ember karamellát. 
Legyen az süti, csoki, cukor stb... 
DEE vissza térve a krémesre. 

Egy kedves magyar lánytól kaptam a receptet. 
Az ő krémese pont olyan volt, mint amit a cukikba lehet kapni. 
A receptet elolvasva csodálkoztam, hogy nem kell bele tej, mert sok recept azzal írja, és azt gondoltam én is, hogy azzal finomabb lehet. 
Fel  hívtam, és rá is kérdeztem , de azt mondta ő mindig így készíti el. Hát akkor nem kell gondolkodni, bele kell vágni. 
Kicsit tartottam tőle, hogy nem fog sikerülni, de tényleg ezt a sütit nem lehet elrontani.

És akkor íme a recept.

2 db leveles tészta
6 db tojás
10 dkg kristálycukor
16 dkg főzhető vanilliás puding  /4 csomag Dr Oetker/
10 dkg porcukor
2 cs vaniliás cukor
11,5 dl víz
  
Hab

5 dl tejszín
1 evőkanál porcukor.

Teteje

1 evőkanál nescafe
20dk cukor  /soknak tűnik, de kell/
7 dkg vaj
 4 evőkanál tej

1,  A leveles tésztákat megsütjük.
/sütés előtt vízzel megkenni és megszurkálni/

2, A tojásfehérjét sóval és kristály cukorral kemény habbá verjük.

3, A pudingport a porcukorral és a vaniliás cukorral összekeverjük, majd felöntjük a víz egy kis részével és csomó mentesre keverjük.
4, Amikor sűrű, hozzéteszük a fehérjét és belefözük.
 5, Ráöntjük a krémet az alsó lapra és kihütőm, közben a tejszínt kis időre /Kb 10-15 perc/
fagyasztóba tesszük, majd a porcukorral kemény habbá verjük.

6, A kávét a tejjel és a cukorral addig főzőm, amíg a cukor fel nem olvad. Ezután leveszem a tűzről és habverővel belekeverem a vajt. A kész masszát a másik lap sima felére öntöm és hagyom hogy félig megdermedjen.

7, A lapot kb 6*6-os  kockákra vágom  meleg késsel, majd a sütire pakolom.

Jó étvágyat mindenkinek.



Lángos. 



Ahány ház annyi szokás.
Otthon is néha sütöttem lángost, de amióta itt élünk, havonta egyszer biztos lángos a vacsi.
Az egyik  kanadai barátaink kedvence a fokhagymás lángos.
Amikor először sütöttem nekik, csak ámultak, hogy lisztből és némi hozzávalóból milyen finomat lehet sütni.
Egyszer kétszer már ők is kipróbálták otthon, de azt mondják az enyém az igazi.  Hát kicsit időigényes 10 embernek lángost sütni. De megéri. íme a recept.

1 Kg liszt, 1 kispohár tejföl,  1/2 L tej, 5dkg élesztő, 1 db tojás, 5 csapott kk só, olaj

Elkészítése

1. Összekeverem a hozzávalókat.
2. Ha másnap reggelre készítem a tésztát, akkor kézzel kicsit összedolgozom és egy nagy méretű beolajozott  zacskóba teszem. Sokkal nagyobb legyen a zacskó, hogy tudjon nőni benne.  /1 ek olajat teszek bele/ beteszem másnap reggelig a hűtőbe. Ha aznap készítem a lángost, akkor alaposabban kidolgozom, és legalább egy órára félreteszem. .
3. Bő, forró olajban kisütöm.


 Marha pörköltem. 




1 Kg marhahús, 1 ek zsír,2 fej közepes hagyma, 1 kávéskanál őrölt pirospaprika, só, bors, ízlés szerint, 0.5 dl vörösbor, 1 db paradicsom, 1 db paprika, 1 tk Édes Anna , 1tk csípős pirosarany.

A vörös hagymát felaprítom, a zsíron megdinsztelem. Félre húzom, hogy a pirospaprika amikor beleteszem ne égjen meg, én ilyenkor beleszórom a sót, az őrölt bors, és teszek hozzá 0,5 dl vizet. Így dinsztelem még, majd még jó párszor felöntöm kis vizel. Végül elforralom a vizet, és belekeverem a kockákra vágott marha húst, a paradicsomot, és a paprikát.
Én azért csinálom így mert sokkal sűrűbb lesz a szaftja.
Nem engedem fel vízzel, mert elég sok vizet enged. A legkisebb lángra teszem és szépen kis lángon főzöm. természetesen ha már kezd elforrni a víz alatta pótolom. De mindig csak egy kicsi vizet teszek hozzá, hogy ne legyen nagyon vizes a szaft, mert azt nem szeretem.
Amikor már majdnem készen van, bele öntöm a vörösbort, és így főzöm készre. Nokedlivel tálalom a családnak.

Nokedli!!!!

Ezt a receptet itt kaptam, egy kedves magyar baráttól.
Azóta is ezt a receptet használom.

50dkg, liszt, 2 tojás, 2 evőkanál olaj, 1dl tej, só, víz.

Azóta szeretek nokedlit készíteni, mióta anyukámtól kaptam otthonról egy nokedli szaggatót.
Nagyon gyorsan és egyszerűen készen van vele a nokedli. Mindegyik lábasra rá lehet tenni.




Somogy Kocka




Sokan kértétek  most leírom a Somogy kocka történetét, és receptjét. 
Tavaly nyáron megismerkedtem, egy nagyon-nagyon kedves nagymamával. 
Ő többször sütött a fiának, és a menyének ilyen finom süteményt. Tőle tanultam ezt sütit.
Azóta is a családunk kedvence. 


Recept:
Barna tésztához: 6 tojás, 4 ek viz, 10ek cukor, 8 ek liszt, 2 ek kakaó, 1 kk sütőpor.
Sárga tésztához: 4 tojás, 2 ek viz, 6 ek cukor, 6 ek liszt, 1 kk sütőpor, 

Krémhez: 1l tej, 40 dkg cukor, 3,5cs csokipuding, 25 dkg Rama, 4 ek kakaó.

elkészítés
A barna tésztához a tojásfehérjét és a vizet felverjük kemény habnak, közben hozzáadjuk a cukrot, majd a tojássárgáját, a liszttel elkevert kakaót, és sütőport. Megsütjük. Ha megsült, kettévágjuk.
A sárga tésztához a tojásfehérjét a vízzel felverjük, közben hozzáadjuk a cukrot, majd a tojássárgáját, végül a liszttel elkevert sütőport, megsütjük.
Krémhez a tejbe cukrot teszünk. A tejből kiveszünk annyit, hogy a pudingport elkeverjük benne. Sűrű pudingot főzünk, hagyjuk kihűlni. A rámát kikeverünk. Ha kihűlt a puding, a rámával együtt habosra keverjük.
Töltés: barna tészta – krém – sárga tészta – krém – barna tészta – krém. A tetejét megszórjuk tortadarával vagy csokiforgáccsal. Legalább egy éjszakán át hűteni kell, hogy összeérjenek az ízek.


sütési hőfok: 180°C







Házi kenyér

Otthon, soha nem jutott volna eszembe, hogy kézzel dagasszak kenyeret, és sütőben süssem meg. 
Otthon is sokszor sütöttem kenyeret, de a gép mindent elvégzett helyettem.
Amikor kiköltöztünk, sok mindent meg kellet venni, ezért úgy határoztunk, hogy nem veszünk kenyér sütő gépet. DE nekünk az itteni kenyér nem nagyon ízlett. Ettük, ettük egy darabig, de hiányzott az otthon kapható kenyerek izé, illata. Vagyis itt javítanám ki magamat. Találtunk igazán finom kenyereket, de azoknak olyan is az ára. Fél kg kenyér: 5-6 dollár vagy még több is. /1200Ft/
Hát el kellet gondolkodni, mi lenne a leggazdaságosabb, mert ügye mi nagyon szeretjük a kenyeret. Van itt egy lány aki sütött kenyeret, és a sógor nőmet is láttam már kenyeret dagasztani. Ellestem egy két trükköt utána olvastam még a netten, és ez lett a vége. Nagyon finom kenyereket sütök azóta. Anyagilag is sokkal jobban jövünk ki. A párom, szokott hozni 20Kg -os lisztet 16 dollárért. /3200Ft/ Akkor ki lehet számolni mennyibe kerül fél kiló kenyér, ha még beleszámolom az élesztőt, sót. Fél dollár, vagyis 50 cent/100Ft/ egy fél kilós kenyér. Hát nem mindegy. Így kezdtem el hát a kenyereket sütögetni.  Le is írom a receptet. 



1200g liszt
3 teáskanál szárított élesztő.
/sajnos itt csak ilyen van, de már megtanultam vele dolgozni. /
2 teáskanál cukor
1 l víz: 2 dl a kovászhoz, 6-8 dl a kenyérhez.
3 teáskanál só


Én mindig 1200g lisztből sütök kenyeret.
Egy műanyag tálkába beleteszem  az élesztőt, a cukrot, egy evő kanál lisztet, és 2,5 dl vizel elkeverem. Meleg helyre félre teszem, kb: 15 perc.
Addig kimérem  a lisztet egy nagy edénybe, beleszórom a 3 teáskanál sót, ez ízlés kérdése.
előkészítek kb 6-8 dl langyos vizet.
Amikor az élesztő jól feljött beleöntöm a lisztbe, és folyamatosan adagolom hozzá a langyos vizet. Annyi kell bele amennyit a liszt felvesz. Én megmondom őszintén nem gyúrom hosszú ideig, mert a kezem nem bírja, lehet, hogy ez a titok. :-D De addig dagasztom ameddig el nem válik az edény falától.
Félre teszem, és egy órát kelesztem. Majd egy óra múlva ismét átgyúrom. Majd megint várok egy fél órát. Addig a sütőt bemelegítem 210 Celsius fokra. Amikor felmelegedett a sütő beteszem a kenyeret, és a sütő aljába egy másik tepsibe teszek forró vizet. így sütőm 15-20 percet ától függ milyen a sütő. Ettől kap kérget a kenyér. Majd a sütő aljából kiveszem a vizes tepsit, és a hőfokot leveszem 185 Celsius fokra, és így sütőm. Ez megint csak ízlés kérdése, ki, hogyan szereti. Mi sültebben szeretjük, ezért  a nagyobb kenyeret még legalább 40 -50 percig sütőm. akkor van jó  átsülve a közepe is, ha meg kopogtatjuk az alját, és kemény. Ha puha akkor még nem jó. Utána kiveszem, és egy rácsra teszem és kihűtöm. Vagyis csak kihűteném, de nem mindig tudják megvárni a gyerekek. :-D Akinek van kedve próbálja ki, tényleg nem egy bonyolult dolog. csak arra vigyázatok, ha egyszer megsütitek akkor nem biztos, hogy többet a boltban fogtok kenyeret venni.
Mindenkinek jó sütögetést. Aki kipróbálja jelezze milyen lett. :-D