2013. április 13., szombat

Sziasztok!

Pár nap után újra itt vagyok.



A Roland Iskolai bemutatója alakul. A tabló is már félig kész. Nagyon ügyesen halad.  Az idén mindenki választhatott, hogy miről készít kis előadást, amit egy tablóval illusztrálni kell,és még bármit ki lehet találni hozzá. Természetesen Roland szeretné bemutatni Magyarországot, hogy jobban megismerjék azt az országot, ahonnét érkezett.   Amikor a bemutató lesz, én készítek egy kis kóstolót a magyar ételekből. De sajnos csak olyat tud vinni ami hidegen is vagy esetleg langyosan fogyasztató. Roland kérésére sütök pogácsát, kenyeret, és kis kockákra vágva téliszalámival megtűzve kerül a tálra. Desszertnek vagy dobostortát, vagy mézes-krémest sütök, de nagyon ízlett a Kanadai barátoknak a méteres kalács is, így lehet, hogy az lesz. Még nem döntötte el a Roland. A tabló előtt amit készít lesz még kirakva egy kosárba egy két magyar hungarikum. /pirospaprika, halászlé kocka, és még amit hirtelen itthon találtam. Otthon sokkal könnyebb dolgom lenne beszerezne bármit. Hisz minden magyar. 
Itt Kanadában minden évben egyszer, kell készíteni a gyerekeknek egy projektet. Mindig megadják a témát és abból kell készülni. Mint írtam, idén mindenki maga választhatott.
Jövőre már a Rita is készül.


Más

Közben én egy kicsit lebetegedtem, na jó éppen annyira, hogy hétfőn bekellet mennem a kórházba az emergency  -re.
 Már reggel átvittem a Damianékhez a Ritát. Gondoltam nem fogok gyorsan végezni.
Reggel 8-ra már ott voltam a kórházban.




Amikor megérkeztem nagyon megörültem, nem volt csak 5 ember a váróban. Itt úgy működik a rendszer ha megérkezel egy nagyon szép környezetbe érkezel. Nagyon szép és modern az egész kórház.
Leülsz a váróban, és várnod kell amíg szólnak, hogy mehetsz a nővérhez.
A váróból két nagy ablakos szoba nyílik, egy-egy nővérrel. Amikor behívnak, ők felveszik az adatokat, kitöltenek egy A/4-es űrlapot, majd vissza a váróba, ahol szintén 2 ablak van. Ott ismét el kell mondani mindent, és itt kel bemutatni az egészség kártyát. Megírják a karperecet, amit azonnal rád is ragasztanak. /nehogy megszökjél :-D/
Ismét vissza a Nagy ablakos szobába a nővérekhez.
Ők megmérik az ember vérnyomását a lázát, és felveszik a részletes adatokat. Minden apró dolgot megkérdeznek. Ilyenkor örül az ember mert azt gondolja , na akkor gyorsan jön az orvos és már mehetek is haza. Igaz ki van írva, hogy nem érkezési sorrendben történik a behívás, és a várakozási idő a beteg súlyosságétól függően 1-8 óra.  Persze ezt mindig szigorúan betartják./ Tapasztalatból írom. /
Na  visszatérve örültem mert csak 5 ember volt a váróban, azonnal hívtak is, minden ment mint a karikacsapás. Amikor a papirozással végeztek, szépen kiültem a váróba és vártam. Persze készültem, és vittem magammal könyvet is ha esetleg a 8-10 órát meg kellene várnom.
Teltek a percek, de semmi mozgás. Mindenki szépen ült és várt.  Akkor gondoltam előveszem a könyvemet, ki tudja.  Majd 2 óra várakozás után végre  szólítottak. Cseh Péter.  Amikor felálltam és elindultam az ajtó felé, láttam a nővér csodálkozó tekintetét, de hiszen ő egy férfit szólított és én indultam el. Mindig magyarázkodnom kell a nevem miatt. Itt nem veszik fel a feleségek a férjük nevét. És nem értik, hogy én hogy lehetek Cseh Péterné. Mi az, hogy NÉ. Érdekes szitu.
Na mindegy ezen is túlestünk, én megint mosolyogtam amikor megvitattuk ezt a témát.
Öröm mámorban úszva, hogy szólítottak,  bevezettek egy csodaszép, minden extrával  felszerelt szobába. 30 ilyen szoba van itt. Tényleg szép, pasztell színek, kényelmes modern ágy, egy számítógép, ha kell a beteg kényelmét is szolgálja. Filmnézésre. /Tapasztalat/ Mindennel felszerelt, de tényleg mindennel. Na jó röntgengép  nincs bent a szobába, se labor, de ezen kívül szinte minden.
Mondta a nővér, hogy nyugodtan helyezkedjek el kényelmesen , hamarosan jön az orvos.
Hát mondtam volna, hogy nem szívesen helyezném magam kényelembe, mert szeretnék már haza menni.
De mivel tényleg  nem igazán voltam jól , kicsit ledőltem az ágyra. Még szerencse, hogy nem ülve vártam az orvost, mert csak 2 óra múlva jött be a szobába. Vagyis akkor számoljatok utána, 5 ember volt előttem, nem jött közben senki és az, hogy meglátogasson az orvos röpke 4 óra volt.
Vagyis nem voltam a súlyos esetekhez sorolva, így gondolták ráérek. Ez mindig így zajlik, ha az ember nem súlyos tünetekkel érkezik a kórházba.  Volt olyan amikor a Ritával a nyáron 8 órát vártunk. A kedves szomszédunk felajánlotta, hogy elkísér, mert ő jártas ebben a dologban, de akkor is 8 óra volt. Itt nem ismerik a kenőpénzt, vagy borravalót.
 Itt nem számit, hogy kivagy csak az, milyen a súlyos a betegség amivel érkezel.
Ez az egy dolog, itt nagyon nem működik a szigeten. De ezt nem én mondom, mint magyar aki hozzászokott  a gyorsan szórjuk ki az embereket, egy beteg 5 perc, pörögjön az élet. Ezt most jó értelemben írom. Hanem a szigeti emberek is így vélekednem róla. Nagyon-nagyon lassú a rendszerük. Senki nem tudja miért, de ilyen. Ezt el kell fogadni.
Na de jött a nagyon kedves Doktor nő, aki tényleg kedves volt. Megvizsgált és 10 perc múlva már a kocsiban ültem, és mentem a Ritusért. Ezért a 10 percért kellet 4 órát várnom.
Azt azért  el kell mondanom, hogy a kórház  valóban nagyon modern, minden orvos és  nővér tényleg nagyon kedves, és segítőkész. Mindig ezt tapasztaltam amikor itt voltunk. És ez nagyon sokat számit.

De még friss az élmény ezért ezt is szeretném  elmesélni
Milán fiamnál novemberben, migrént diagnosztizáltak. Kicsit súlyosabb volt  a keleténél.
Kapott gyógyszert és ha érzi, hogy kezd fájni a feje be kell vennie a gyógyszert. Szerencsére ritkán jön elő.
A héten az iskolába ujjra előjött a migrénje.
Hívtak az iskolából, hogy menjek érte de sajnos nem voltam itthon.
A tanárok tudnak a Milán migrénjéről, így tudták, hogy baj van.
Nem vártak sokáig, beültették az egyik tanár kocsijába, és két tanár elvitte a kórházba.
Mire haza értem egy másik tanár jött szólni, hogy a Milán a kórházban van.
Akkor hoztam haza pont a Petit. Ő otthon maradta 2 kicsivel, én meg gyorsan autóba pattantam, és már rohantam is a kórházba. Nem sokat késtem, még a váróban voltak.
A Milán ilyenkor nehezebben beszél, és az ellentétes oldala ahol a feje fáj lezsibbad. Vagyis ő sürgős esetnek számit. Pont akkor történt a szigeten egy autó baleset, és az egész kórházban nagy volt a sürgés forgás.
De ó a szobában volt 10 percen belül. A két tanárból az egyik az osztályfőnöke, a másik  a töritanárnője, nagyon késszségessek voltak. Mondtam nekik, hogy már itt vagyok, nyugodtan elmehetnek haza. Nemet mondtak, azt mondták, megvárják amíg mondanak valamit. Olyan gondoskodással vették körül a Milánt, hogy ilyet ritkán tapasztal az ember, szinte idegenektől. Tényleg őszintén aggódtak érte. Mondták is hogy nagyon szeretik, mert különleges gyerek. Jól tanul, tisztelet tudó a tanárokkal, van humora, és jobban van a gyerekekkel is.
Ottmaradtak vele ameddig ellátták, majd elmentek, de megadták az elérhetőségüket, ha bármi történik azonnal telefonáljak, vagy ha segítség kell csak szóljak, és máris ott vannak. Tényleg nagyon meghatott.
Milán aludt egy pár órát, kapott fájdalom csilapitokat, és infúziót.
Ültem az ágy mellett, amíg ő aludt, és elmerengtem milyen kedves emberek vesznek minket körül. Így a messzi távolban messze az otthontól, semmi családi, baráti segítség nélkül. Milyen nehéz lenne, ha nem lennének itteni barátaink. Vagy ilyen nevelők akik így aggódnak a Milán miatt. Novemberben  az iskolából került be a kórházba. Akkor egy másik tanár ment vele, de délután az osztályfőnöke  hozott a családnak vacsorát, hogy ne keljen már este főznöm. Akkor ezen nagyon meglepődtem.  Azóta tudom, hogy itt a barátok és a rokonok figyelnek egymásra, ez egy gesztus a másik iránt, hogy visznek a családnak ételt, virágot, képeslapot. Én is kaptam már amikor beteg voltam az angol tanárnőmtől, és én is vittem amikor ő beteg lett.


   Gondolataimba belemerülve, hirtelen kiragadott egy kopogás. Felnéztem, és az iskola igazgató állt velem szemben. Hirtelen nem is tudtam mit mondani. De ő azonnal megszólalt, hogy csak beugrott megnézni a Milánt, hogy minden rendben van-e. Nagyon aggódnak érte. Váltottunk pár szót, és már ment is.
Milán tovább aludt, és én újra elmerültem a gondolataimban.
Még az igazgató úr is bejött........

Tudom, hogy sok ember kezdett új életet külföldön, tudom mindenki máshogy éli ezt meg.
De most ezt elolvasva,mondja azt valaki nekem hogy itt a szigeten nem befogadóak az emberek.
Ezért szeretünk  itt élni a szigeten, mert itt valami egészen mást tapasztalunk mint a nagyvilágban. Nekem mindig jó tapasztalataim voltak,
igaz ehhez kell egy nagyfokú nyitottság is, és az hogy mindenben a jót lássuk meg.
És mindenhol vannak őrangyalok.



Vannak akik mindenben a rosszat látják mindenhol bajt szimatolnak, és szinte minden mondatjuk úgy kezdődik, hogy én ezt úgyse..." Ők az örök pesszimisták, akik nem bíznak a magukban. Aztán vannak mások akik mindenben meglátják a jót és a szépet a kedvezőtlen élet helyzeteket is képesek a maguk javára fordítani, és szinte minden mondatuk úgy kezdődik, hogy márpedig csakazért is..."  Ők az örök optimisták, akik bíznak magukban. A pohárnak  pontosan felénél  van a víz szintje. Félig üres vagy félig tele van? Ez itt a kérdés.
Én mindig úgy látom, hogy félig tele.

Mindenkinek szép napot.