2013. május 1., szerda

Sziasztok.

Nagyon gyorsan elrepült ez az egy hét. A párom itthon volt, és kihasználva a jó időt sokat kirándultunk erre-arra. 
Hol is kezdjem az elmúlt hét eseményeit.

A nagy lányomnak apa levette a pótkerekeket a bicikliről. És ha hiszitek ha nem, nem engedtte, hogy segítsünk, és fél órán belül teljesen egyenesen, tekert, kanyarodott. 
Persze amikor mentem, hogy megörökítsem ezt a csodálatos eseményt, elesett és a kis combija kék lila foltosak lettek. Még mindig van rajta. itt-ott pár pici foltocska. 
De tényleg nagyon ügyes volt. 




Szombaton a barátnőm /Carla/  meghívott az otthonába egy borozgatással egybekötött ruha bemutatóra, amit a testvére készített. Nagyon jól éreztem magam. Ismét ismerkedtem, és gyakorolhattam az angolt.
Hogy vigyek valami érdekességet, mármint valami gyors magyar sütit. Készítettem kókusz rudat, különböző módon, a képen láthatjátok, és kókusz golyót is . Ami különlegessé tette, hogy a közepébe tettem magyar meggyet. Itt sajnos nem ismerik nagyon a meggybefőttet. Ezt a meggyet még Fredericton-ból hoztuk. 
Mindenkinek nagyon ízlett. 

Mire haza értem Rita beteg lett. Nem maradt meg benne semmi. 
Egész nap feküdt aludt, de reggelre semmi baja nem volt. 

Vasárnap ünnepeltük a párommal a 12. házassági évfordulónkat. 
Régebben, minden házassági évfordulón elutaztunk 2-3 napra édes kettesben.
Most ezt nem tudtuk megtenni, mert nem tudnánk a gyerekeket kire bízni.
De ami késik nem múlik. Anyukám jön a nyáron, majd akkor elmegyünk pár napra. 

De azért elmentünk a gyerekekkel egy nagy kirándulásra vasárnap. 
Nem tudtam hova megyünk, meglepetés volt.  Peti alakította a programot. 
A sziget keleti részére mentünk.
Első állomás
BELFAST
volt.


 

Csodálatos park az óceán partján.


Golf pálya, játszótér a gyerekeknek, retro játszótér, aminek a mi gyermekeink, nagyon örültek. 
Csúszda ami nem csúszott, és egy régi fajta pörgős hinta. 
Találkoztunk az erdőben egy bátor mókussal is.


Amikor megérkeztünk természetesen, mint mindig fel kellett mászni a fákra. 


Van akinek sikerült, van akinek elkelt a segítség. De végül mindenki felkerült a fára. 


Majd kipróbáltuk a játszóteret. De a retro játszó mindenkinek  jobban tetszett.  Természetesen minket is beleértve. 


Peti először megpörgette a gyerekeket, majd a gyerekek pörgették meg a Petit. 
Hatalmas nevetés lett a vége. 
Meg szédülés. 

És egy jó kis beszélgetés.





A színpadon előadást tartottak a kisebbek. 

Majd a nagy móka után indultunk tovább. 

Nagyon örültem amikor megláttam ezt a táblát. 
Mindig is szerettem a világitótornyokat, de mióta itt élünk a szigeten, még közelebb kerültek hozzám. 
Szeretném a nyáron, az összes világitótornyot megkeresni. 


Point Prim.

Holnap folytatom, de nagyon lassan tölt a gép, és nagyon lassú. 

Mindenkinek szép napot. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése