2013. március 22., péntek

Közeledik a Húsvét!
Ezért szeretnék erről az ünnepről többet írni.
Arról hogy mit is ünneplünk valójában húsvétkor, és itt Kanadában, hogyan ünneplik meg a Húsvétot. 
 Természetesen azt is megosztom, hogy  milyen volt az első húsvétunk itt a szigeten. 



Húsvét Jelentése 

Jézus halálának és feltámadásának az emberiség megváltásának ünnepe.


Ideje: a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap. 
Idén március 31-én lesz húsvét vasárnap. 
Népszokások Magyarországon: Húsvéti tojás, locsolkodás.
A keresztények legnagyobb ünnepe 
A Biblia szerint,a Pénteki keresztre feszítés után- a harmadik napon, vasárnap feltámad Jézus. 
Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A valláson kívül  a tavasz eljövetelét is ünneplik

Húsvét név eredete: 
Húsvét az azt megelőző időszak, Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyvennapos nagyböjt lezárulását jelzi. 

A katolikus kereszténységben böjtnek nevezett, valójában ''húshagyó'' táplálkozási időszak után ezen a napon szabad először húst enni. 


A római katolikus egyház húsvéti szertartásai, Röviden. 

Virágvasárnap

Szerepe, hogy bevezesse a szent háromnap liturgiáját. Egyben a nagyböjti előkészület csúcspontja is, mert a Jeruzsálembe való megérkezését  jelenti.

 Ezen a napon a pap a vértanúságot jelképező  piros ruhát veszi fel. A misén Máté, Márk, Lukács evangéliumából olvassák fel a passiót, meghatározott rendben, minden évben másikat. 
A nagyhéten hétfőn, kedden, és szerdán nincs különösebb szertartás. 

Nagycsütörtök   / A harangok Rómába mentek/


Nagycsütörtökön az utolsó vacsora emléknapja, az Eucharisztia /Oltáriszentség/ alapításának ünnepe. Ilyenkor a székesegyházakat kivéve minden templomban csak egy mise van, az esti órákban. 

A nagycsütörtöki esti misén a pap az örvendezést, ünneplését jelentő fehér ruhában van. Az orgona szól, egészen a Dicsőség a magasságban Istennek...kezdetű himnuszig, ami alatt szólnak a harangok, és a csengők is. Utána húsvét vigíliáját se az orgona, se a csengő nem szól. / A harangok Rómába mentek/
Ez jelképezi, hogy senki sem szólt Jézus mellett. A prédikáció után a lábmosás szertartása jön. Ennek hagyománya a Bibliában található, Jézus az utolsó vacsorán megmossa tanítványai lábát.


 A mise után következik az úgynevezett oltárfosztás. Ez jelképezi, hogy Jézust megfosztották ruháitól. Ennek nincsen szertartása, csendes. A mise után általában a templomokban virrasztást szoktak tartani, mondván Jézus tanítványai elaludtak. 

Nagypéntek

Ezen a napon nincsen mise. 

A pap a szertartást piros, vagy lila öltözékben végzi. A papság és a segítők teljes csendben vonulnak be a templomba, s az üres oltárszekrény előtt leborulnak. János evangéliumából olvassák fel a passiót.

 Ezután jön az évente egyszeri tisztelgés a kereszt előtt, a Kereszthódolat. Az igeliturgia teljes csendben áldoztatással ér véget. Nincs áldás, nincs elbocsátás. 


Nagyszombat.

Ezen a napon napközben semmilyen szertartás nincs, a „nagyszombati liturgia” kifejezés téves. A katolikus időszámításban (ősi zsidó alapokra hagyományozva) szombat este a sötétedés után már vasárnap van, ezért a szombat esti misét vasárnap vigíliájának nevezik. Húsvét vigíliája az év legszebb, de legbonyolultabb szertartása. A pap az öt részből álló szertartást fehér öltözékben végzi.
  1. Fényliturgia
    Ekkor történik a tűz megáldása, majd arról a húsvéti gyertya meggyújtása. A húsvéti gyertya (minden résztvevőnél van) jelképezi a feltámadt Jézust. A templomba való bevonulás után énekli a pap a húsvéti öröméneket.


  2. Igeliturgia
    Az Igeliturgiában kilenc olvasmány található. Hét az ószövetségből  egy szentlecke, és az evangélium , ebből legalább három ószövetségit és az evangéliumot fel kell olvasni. A Szentlecke előtt megszólal az orgona, harangok és a csengők is, amik nagycsütörtök óta hallgatnak. A Szentlecke után felhangzik az alleluja (az örvendezés éneke), ami egész nagyböjtben nem szerepelt a liturgiában. A prédikáció után a keresztségi igék megújítása következik.
  3. Keresztségi iturgia
    Ha vannak keresztelendők, akkor itt történik meg a keresztelés. Ez is régi hagyomány, mivel régen mindig húsvét vigíliáján keresztelték meg a jelölteket. Megáldják a keresztkutat és a szenteltvizet.
  4. Eukarisztia liturgiája
    Innen a mise a hagyományos rend szerint folytatódik, de sokkal ünnepélyesebben.
  5. Körmenet
    Ez nem tartozik szervesen a vigíliához. Lehet körmenetet tartani a mise végén, ezzel „hirdetni a világnak”, hogy feltámadt Krisztus.


    Húsvétvasárnap



    Délelőtt ünnepi szentmisét tartanak.


    Húsvéti népszokások. 
    Húsvétvasárnap

    Ehhez a naphoz tartozott az ételszentelés hagyománya. A délelőtti misére letakart kosárral mentek a hívők, melyben bárányhús, kalács, tojás, sonka és bor volt. A húsvéti bárány Jézus áldozatát, a bor Krisztus vérét jelképezi. A tojás pedig az újjászületés jelképe. Az egészben főtt tojás ugyanakkor a családi összetartást is jelképezi. A magyar néphagyomány szerint a család tagoknak együtt kellett elfogyasztaniuk a húsvéti tojásokat, hogy ha valamikor eltévednének az életben, mindig eszükbe jusson, hogy kivel fogyasztották el a húsvéti ételeket, és mindig hazataláljanak. A húsvét ünnepe akkora ünnep az egyházban, hogy nem egy napon keresztül, hanem nyolc napon keresztül ünnepelik. Utána még több héten át húsvéti idő van.

    Húsvéthétfő

    Ezen a napon sok népszokás él, például a locsolkodás , a himes tojás ajándékozás. A víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alapja ennek a szokásnak, mely aztán idővel, mint kölnivízzel való locsolás maradt fenn napjainkig. Bibliai eredetet is tulajdonítanak a locsolkodás hagyományának, eszerint a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vevő, ujjongó asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket. Régi korokban a piros színnek védő erőt tulajdonítottak. A húsvéti tojások piros színe egyes feltételezések szerint Krisztus vérét jelképezi. A tojásfestés szokása és a tojások díszítése az egész világon elterjedt. Más vélekedések szerint a húsvét eredetileg a termékenység ünnepe, amely segítségével szerették volna az emberek a bő termést, és a háziállatok szaporulatát kívánni. Így kötődik a nyúl a tojáshoz, mivel a nyúl szapora állat, a tojás pedig magában hordozza az élet ígéretét. A locsolkodás is az öntözés utánzásával a bő termést hivatott jelképezni.





Ezeket a tojásokat a Rita készítette tavaly  húsvétkor. 
Folytatás következik.  :-D


1 megjegyzés:

  1. Kanadaiaknak van valami különleges ételük vagy valami különleges szokás pl nálunk a locsolkodás

    VálaszTörlés