2013. március 9., szombat

Sziasztok.

Nézzétek el nekem, hogy nem leszek mindig napra kész, de próbálok mindig egy- két szösszenetet feltenni, valamelyik részhez. Ha mást nem, egy-egy fotót. Akinek gyermeke van az tudja, hogy igazából csak az esték szabadok. Szeretnék nektek mindenről olyan leírást adni, amit máshol nem lehet olvasni, vagy látni.
Szeretném, ha ez az oldal igényes, és tartalmas lenne. Írjatok nyugodtan miről szeretnétek olvasni, vagy milyen képeket szeretnétek látni az oldalon.


Visszatérve szeretném elmondani, hogyan is kerültünk ide, erre a csodaszép szigetre.
Fiatal lány koromban, nagyon szerettem nézni Anne a Zöld Oromból című filmet. Gondolom sokaknak nem kell bemutatni a sorozatot, vagy a váratlan utazást. Mindig magával ragadott a sziget szépsége, a nagy hó, a Virágos fák, a csodálatos őszi táj, és a különleges vörös homokos sziget. És nem utolsó sorban a sok kedves ember. Sokat álmodoztam róla, hogy de jó lenne egyszer lejutni arra a különleges helyre. De sosem hittem, hogy valaha eljuthatok ilyen messzire, távol az otthontól. 


De ugorjunk egy nagyot az időben. 2000-ben. megismerkedtem férjemmel Péterrel.
Nagy volt a szerelem, ami a mai napig is tart. :-)

Összeházasodtunk, és jöttek a gyönyörű gyerekek.

Amikor Milán és  Roland fiam kicsik voltak, sokat foglalkoztunk a gondolattal, hogy kiköltözünk Ausztráliába. A párom verseny szinten birkózott, és nyitva állt az út előttünk, de én az utolsó pillanatban meggondoltam magamat. Elképzeltem, hogy ha nem tudok angolul, hogy fogok én ott boldogulni 2 kicsi gyerekkel. És az anyukámat sem szerettem volna otthon hagyni. Így az utolsó percben meg gondoltam magam. De ma már hálás vagyok a sorsnak, hogy nem mentünk Ausztráliába,. ahova ugyanis mentünk volna, azt a részt öntötte el az ár.

Pár év néma csönd után, újra elkezdtünk beszélni a dologról. Jó lenne valamerre elindulni. Addigra megszületett  kicsi lányunk Rita. Hát mondanom sem kell, egyre csak nehezedett otthon a helyzetünk, eldöntöttük, hogy ha törik, ha szakad megpróbáljuk. Az angolt még mindig nem tudtam, de már nem tudott volna senki visszatartani. Anyuval is megbeszéltük, hogy neki is az a jó, ha nekünk jó.  Így 2011 áprilisában a párom útnak indult a nagy Kanada felé. Mielőtt azonban elindult megbeszéltük, hogy mi nem szeretnénk nagy váróba költözni. Sokat nézegettük a helyeket, és a munkákat. De végül is a csodaszép PEI sziget mellett döntöttünk. Volt munka lehetőség is, nagyon jó a köz biztonság, és még sorolhatnám a sok érvet ami miatt  a sziget mellet döntöttünk. Nagyon nehéz volt mindkettőnknek, és a gyerekeknek is,a külön töltött 8 hónap. Ezt biztos nem csinálnám végig még egyszer. De elérkezett a várva várt nagy találkozás 8 hónap után 2011 decemberben.

És elkezdődött a mi Kanadai életünk. 
De arról majd legközelebb írok.