2013. március 9., szombat

Sziasztok.

Folytatom a történetünket.
Nagyon nagy izgalommal vártuk a találkozást a párommal, és Kanadával.
Én már nagyon sok mindent tudtam a szigetről mert sokat olvastam róla, de sajnos kevés videót találtam ami igazán a szigetről szólt volna. De én majd pótolom. :-D
Bejárhatjátok majd  velem, a festő környezetű szigetet.

Vissza kanyarodva. Nagy készülődés után készen álltunk a hosszú útra.
Utolsó előtti nap még elindultam fodrászhoz, kozmetikushoz, hogy csinos legyek majd a találkozáskor.
De a rémálmom vált valósággá.
Mielőtt a fodrászhoz mentem, bementem a bankba pénzért, majd átsétáltam a közértbe. Amikor fizetni szerettem volna nem találtam a pénztárcámat.
Minden elsötétült előttem. Mindenem abban a pénztárcában volt. Indulás előtt egy nappal.
Hirtelen nem is tudtam, hogy hova szaladjak. Pénz és kártya nélkül még buszra sem szállhattam.
Akkor elmentem a kedves kozmetikusomhoz, és ő tanácsolta, hogy menjek el a rendőrségre, de ott nem tudtak segíteni. Átmentem az okmány irodába. De mivel nincs amivel igazolhatnám magam, nem állt módjukban segíteni.  Haza mentem és egy kedves barátnőm átvitt a körzeti okmány irodába. Oda már vittem a születési kivonatomat. Semmi jóval nem kecsegtetek.  Sőt még kötözködtek is, mintha utazás előtt direkt el lopatom volna  az összes iratomat, és persze a gyerekekét is.  Azt még meg sem említettem, hogy friss jogsit akkor adták ki pár hete. Ha az nem lesz kész, akkor mi lesz velem odakint? Hogy fogok eljutni A-bó B-be. Nagy huzavona után kaptam egy papírt ami igazolja, hogy van jogsim. Hurááá!
De semmit nem tudnak meg csinálni 1 nap alatt. :-( Még az volt a szerencsém, hogy az útlevelek otthon voltak. De bank kártyám sem volt. Na így indulunk útnak.  De szerencsére hamar túltettem magam rajta.

Még este pakolászás, utolsó beszélgetés anyuval,

Nagyon vártam már az utazást, de nagyon fájt anyutól az elválás. Ő egy igazi jó anya, barátnő, és lelki társ.
Még este kaptunk egy nagyon szép keresztet, Kocsi Mártitól. És egy csodaszép házi áldást.


A gyerekek is nagyon várták már az utazást.
Sokan kérdezték, nem félek-e 3 gyerekkel útnak indulni, ilyen hosszú úton. Én ezt is egy kalandnak fogtam  fel. Hát az is lett a vége.
Hajnalban indultunk útnak. Bátyámék, és az unoka öcsém vittek ki a reptérre.
Szerencsére nem kellet sokat várni. Minden simán ment.
Beszálltunk a gépbe, elhelyezkedtünk és vártuk az indulást.
Sok -sok dolog kavargott bennem. Az otthon elhagyása, az új megismerése. Furcsa érzés volt.
Anyum nem jött ki velünk a reptérre, mert valószínű mind a ketten sírtunk volna. Reggel szépen elköszöntünk egymástól.
És amint kavarogtak bennem a gondolatok, egyszer csak elindultunk a nagy ismeretlen felé. Át a másik kontinensre.
Kanadába!

A hosszú út után, amit a gyerekek nagyon jól viseletek, megérkezettünk New York-ba.
Sajnos a Bőröndöket ki kellet vennünk, és átmenni egy másik terminálba. Ment minden mint a karika csapás. Semmivel nem volt probléma. Jól nézhetünk ki. Minden gyereknél egy nagy Bőrönd. Nálam kettő volt, mert a Ritáét is én húztam, + a kézi poggyászok. Ha bele gondolok, ebben a pár bőröndben volt minden amivel új életet kezdtünk itt Kanadában. Magunk mögött hagyva mindent. Amit hosszú- hosszú évek alatt összegyűjtöttünk. Egy életet hagytunk hátra.

Amikor a másik terminálba értünk, leültünk és vártunk. Csak telt az idő, de semmi infó. Semmi kiírás, semmi.
Majd egyszer csak a kijelzőn megjelent. A mi járatunkat törölték, és csak reggel indul a gép. Na egy kis pánik. Már csak másfél óra, és ott lettünk volna a páromnál. Most várhatunk egy egész éjszakát. És felvillant az agyamban! A párom. Ő ott vár a másik reptéren. Felhívtam és mondtam neki a jó hírt.  Másfél óra ennyi választott el egymástól minket. Na akkor most mi is legyen. A terminálból az a pár ember aki kis gépre várt el kullogott. Én nem szerettem volna ezzel a sok csomaggal, és a 3 gyerekkel, még szállás után kutatni. Már ők is nagyon fáradtak voltak. Pár óra alvás és rohanás a reptérre. Átgondoltam, és úgy döntöttem maradunk a terminálban reggelig. Még szerencse, hogy volt nálunk takaró, meg párna. Megágyaztam nekik, és gyorsan álomba is merültek. Én nem mertem még elbóbiskolni sem. Őrködtem felettük. A terminálban egy árva lélek sem volt. Barátságos szép környezet. Csak néha a takarító jelent meg a kis felmosó gépével. A gyerekek csendesen szuszogtak.
Hajnalban mindenkinek kipattant a szeme. Az idő eltolódás miatt, már hajnalban kukorékoltak. Elmentünk meg reggeliztünk, ittam egy kávét. Lassan peregtek a percek az indulásig.
Már csak tényleg órák kérdése. És megölelhetem a párom.
És megjelent a kijelzőn, indulhatunk.
Összeszedtük magunkat, és elindultunk. A kis gép,tényleg kicsi volt.
De izgalmas is egyben.
És megérkeztünk Halifaxba, ahol már nagyon várt minket a Párom.
Bőröndök ki, és irány. keressük meg apát.
Nagy volt az öröm,  könnycseppek a szemekben. És végre 8 hónap után megölelhetem.

Még vár ránk egy pár órás  kocsiút mire megérkezünk a szigetre. De mi nagyon frissek és izgatottak vagyunk, nem számit semmi.
Nem számit, hogy nem aludtam lassan már több napja. De együtt a család.
Pár óra után megpillantottuk a hidat, ami átvezet a szigetre.




 Ez lesz az otthonunk? furcsa érzések fognak hatalmába.Nagyon várom már, hogy megérkezünk a szigetre. És tényleg megérkeztünk. Érdekes, más Szinek, más házak amikhez az ember hozzászokott. Minden más. Egyszer csak megálltunk egy ház előtt. Itthon vagyunk Drágám. Zökkent ki gondolataimból a párom. Itthon. Milyen furcsa ezt hallani egy másik országban, egy másik kontinensen.
Az otthon mindig otthon marad. Az itthon mindig itthon. Érdekes és elgondolkodom.
Folytatás...