2013. március 20., szerda

Nagyon gyorsan teltek a hetek, hónapok. Már nagyon szerettem volna valahol angolt tanulni. 
Mint már írtam, én nem tudtam angolul amikor mi ide kijöttünk. Ezért az volt a cél, hogy minél hamarabb elkezdjek tanulni.

Amikor még otthon voltam olvastam róla, hogy itt a helyi szervezet a newcomers iroda, mindenben segít. a bevándorlóknak. Ők segítenek önkéntes tanárt találni nekünk. Ha jól emlékszem még decemberben kértem egy tanárt, és nem sokra rá, már az első nyelvleckéket vettük. Florence az angol nyelvtanárnőm egy idősebb jókedvű, aranyos hölgy. Nagyon meg kedveltem az elmúlt egy év alatt. 
Először a könyvtárban találkoztunk heti egy alkalommal. Addig a Rita a kis könyvtárban olvasott, rajzolt.
Majd megbeszéltük, hogy inkább hozzám jön, és azóta is rendszeresen tanit. Hát ha őszinte akarok lenni, nekem nehezebben megy az angol mint a gyerekeknek. Igaz ők teljesen angol közegben vannak a nap felében. De szépen lassan haladok. Eladni nem fognak itt a messzeségben.

Annyira akartam angolul tanulni, hogy több hónappal ezelőtt, megszerveztem hogy a mi házunkba a Milán fiam külön angol tanárra hetente többször eljön és tanit minket. Teljesen ingyen. ./Kamionos feleségeket/ Mert azt tudni kell, hogy itt kint nagyon drága az angol nyelv oktatás. Iskolába meg csak akkor járhatunk ha a család meg kapja a letelepedési papírokat. Addig nem dolgozhatunk és nem tanulhatunk Kanadában, 
Első alkalommal senki nem jött el. Nagyon nagyon szomorú voltam. Itt az alkalom, hogy ingyen hetente több órában tudnánk tanulni, és senki nem ért rá.

Nagyon elkeseredtem, de a második alkalomra szinte mindenki eljött. Olyan boldog voltam. Elkezdődött a tanulás. Sajnos a kora öröm gyorsan elszállt.A tanárnő nagyon aktív volt, még egy másik tanárnőt is hozott. 
De az itteni magyar hölgyek szépen lassan lemorzsolódtak. Nem tudni miért. Tényleg az idő hiány, vagy csak az egymás előtti zavar, de a végén már csak én voltam és a tanárnő.  Itt is szeretném megköszönineked Carla.  Szomorúság öntötte el a lelkemet. pedig milyen jó is volt. De sajnos rövid volt. Azóta az én kedves idős tanárnőm jár hozzám rendszeresen. 
Persze a gyerekek által megismertem sok családot, és ők mindig segítenek, hogy egyre jobb legyen az angolom. Mindig beszélgetünk , javítgatnak. 


Hát itt tart az én angol nyelvtanulásom. 

Az első tél nagyon gyorsan eltelt. Sokat lapátoltuk a havat, és sokat jártunk szánkózni. 
Egyszer elmentünk itt a szigeten egy szánkó pályára. Az nagyon tetszett a Gyerkeknek. Gumikon csúsztunk lefele. 



Mindig találtunk programot magunknak, így van ez a mai napig is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése