2013. március 19., kedd

Sziasztok!
Néha érdemes meglátogatni, más bejegyzéseimet is amiket írok, mert minden nap frissítem az oldalt. A napjaink oldal is mindig frissül. és s fényképek is mindig gyarapodnak. 

Mint már említettem az itteni szigeti emberek, nagyon kedvesek, befogadóak. 
A szomszédok nagyon  nyitottak voltak velünk. A fiúkat elvitték hoki meccsre, megmutatták nekik a helyi érdekességeket. Ez nagyon jó volt a gyerekeknek. 




 A mai napig ha van valami jó program, azonnal szolnak nekik.


A Rolandnak elintézték, hogy mehessen hokizni. 
Nagyon szeret a jégen lenni. 


A kishúga nagyon büszke a bátyára. Még ő is felvette a hokis ruhát. 




A sportot itt fontosnak tartják. 

A Milán is januárban kezdte a sulit, amikor már javában tartott a kosár szezon. Ilyenkor már nem nagyon szeretnek bevenni a csapatba új embert. De ebből is látszik, milyen más itt a mentalitás. Mert bevették a kosár csapatba, és a mai napig ott kosarazik.


Ami számunkra nagyon meglepő volt, az az, hogy itt nem egy éven át tartanak a szezonok. Mármint, hogy értsétek. A kosár szezon csak 4-5 hónap. Utána mindenki keres egy másik sportágat magának  amiben részt tud venni. Sokan a következő 5 hónapban fociznak. lovagolnak stb... 
Nálunk ügye otthon /Magyarországon/ az iskolában, szeptembertől -Júniusig tart egy szezon mindenben, akár sport, akár tánc. Nyáron pedig edzőtáborok vannak.  Itt minden le van felezve. 

 Ha már az iskolánál tartunk, azt is elmesélem, hogy ameddig otthon az iskolákban van alsó osztály, meg felső osztály. Vagyis alsóban a gyerekek 4 éven keresztül egy osztályban járnak, majd felsőben is. Egy az osztályfőnök, már ha semmi nem jön közbe.  Itt ez teljesen máshogy működik. 
A gyerekek minden évben más teremben vannak,  más az osztályfőnökük, és a két osztályt összekeverik. Vagyis másik gyerekekkel járnak egy osztályba. 

Először ez nagyon nehezen érintett, hol van akkor az összetartozás, a megszokás stb... 
De mióta itt élünk rá kellet jönnünk, hogy  mondhatjuk azt, hogy nem jó ez a rendszer, vagy kritizálhatjuk is. 
DE  DE DE csupa nagy betűvel. 
Ezek a gyerekek, és felnőttek egyaránt.  befogadóak, kedvesek, és ezáltal megtanulnak alkalmazkodni a világhoz. És ez egy nagy előny számukra. Tudom, most mindenki elgondolkodik, vajon jó ez? De én itt élve azt tudom mondani, hogy van benne értelem. És azt is, hogy teljesen más világot élnek. Ami jó.
Itt az osztályokban vannak olyan gyerekek akik valamilyen fogyatékossággal születtek. Ők ugyan úgy részesei a mindennapoknak . Nem közösítik ki őket. Segítenek nekik ha kell. Megtanulnak fogyatékos emberekkel együtt élni. Ilyen van és ez természetes. Nem megrökönyödnek rajta. Ez mind mind nagyon fontos számukra. Amit mi otthon szerintem nem tudnánk elképzelni, az például az, hogy az iskolába kutya legyen.  Na ezen én is meglepődtem. Mikor elmagyarázták milyen fontosnak tartják, hogy a gyerekek megtanuljanak gondoskodni az állatokról is, már nem is volt olyan furcsa. 

Az ember alkalmazkodik, csak ezeket a dolgokat meg kell szokni. A kutyus az iskolában 3 napot tölt el. be van osztva melyik osztály mikor gondoskodik aznap róla. Kiviszik az udvarra játszani, etetik itatják... érdekes, de itt működik. 
Olyan sok-sok mindent tudnék írni. De az időm hiánya visszatart. 
Még egy szösszenet. Itt az igazgató Úr nem az irodájában ül, hanem aktívan részt vesz az iskolai dolgokban.
Délután eljár a kosár csapatoknak bíráskodni, tanit, megáll és beszélget a szülőkkel. 
De ezt sokszor le is írom, mi nem Torontóban élünk a nagy városban. Hanem 
 Prince Edward Island-on. !!!!